A nagykantár

A nagykantár a haladó lovas számára egy megfelelően kiképzett lovon lehetővé teszi a finomabb segítségadást. Az alapkiképzés során a lovasnak meg kell tanulnia, hogy a feladatokat a könnyű osztályig csikózablával is képes legyen lovagolni. A díjlovaknál használt nagykantár két zablából áll, úgy, hogy a lovas egyszerre két szárat tart a kezében. Az egyik a csikózabla, a másik a feszítőzabla. A feszítőzabla rendszerint vékonyabb, mint a csikózabla, mely a ló szájában az egy, vagy két törés miatt enyhe ívet ír le. A vastagabb ajkú lovak esetében kissé szélesebb szájrész ajánlatos. A feszítőzabla hatását, a "nyelvszabadság" és a zabla erőssége befolyásolja. (nyelvszabadság: a feszítőzabla szájrészének közepén található kisebb, vagy nagyobb mértékű összeszűkülő ív).
A felső és alsó részre osztott feszítőágak hosszának aránya 1:2,5 - 1:2 legyen. Versenyeken az alsó ág hossza díjlovaglásban 5-10 cm, az egyéb szakágak esetében legfeljebb 7 cm. Teljesítményvizsgákon a feszítőzabla vastagsága legalább 14 mm. A felső ágakhoz rögzítjük a kantár pofaszíjait, az alsó ág mozgó gyűrűire pedig a szárakat. A feszítőszárak legyenek kissé vékonyabbak, mint a csikózablához futók.
Az álladzólánc több, a végei felé elvékonyodó és egymásra simuló ovális gyűrűből áll. Egy kis, az álladzólánc közepén található gyűrű, az átkötöszíj gyűrűje, az úgynevezett átkötőszíj becsatolására szolgál. Ez az alsó ág alsó harmadában található átkötőszíj karikákon áthaladva szükség esetén szabályozza az álladzólánc helyzetét (magasságát). Megakadályozza, hogy a ló ráharapjon a a feszítőzabla alsó ágaira. Az álladzólánc horgai kifelé fordulnak - hegyükkel előrefele. Ezekbe akasztjuk bele felülről a mindig jobbra kitekerendő álladzóláncot, a jobb oldalon belülről, a bal oldalon kívülről. Helyes fekvésük döntő hatással van a jó kantározásra és hatására. Az elgörbült horgok a ló szájának sérüléseihez vezetnek.
A nagykantár esetében az orrszíjat használjuk.