Lipicai
EREDETE
A fajta eredete több mint 400 évre nyúlik vissza, amikor 1580. május 19-én döntés született egy hercegi ménes felállításáról a köves, karszttetőn fekvő Lipizzán. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, nagy tűrőképességű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat előállítani. A tenyésztés a kor divatjának megfelelően spanyol lovak-kal indult, de egész Európában kutattak olyan mének és kancák után, amelyek a kívánt célt biztosítani látszottak. A fajta kiala-kításában összesen 8 mén vett részt, amely egy-egy ma is elismert vonalat alapított. Elsőként az ugyancsak spanyol ősöktől de a dán királyi ménesben 1765-ben született Pluto nevű szürke mén került Lipicára. Pluto-t követte 1774-ben a nápolyi királyság legjobb spanyol fajtájú méneséből származó fekete Conversano. A csehországi Kladrubból érkezett az 1779-ben született fakó mén, a modern fogatsportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó Favory törzs alapítója. Favoryval együtt vásárolták meg a lipicai ménes számára az 1773-ban Spanyolországban született ekkor már 10 éves Maestosot is. 1803-ban vétel útján került a ménesbe a Nápolyból származó pej színű, akkor 13 éves Neapolitano. Az 1800-as évek elejére a Lipicán kialakult ménes sem tudta magát távol tartani az előző évszázadok kiemelkedő tenyészhatású fajtájától, az arabtól. Így 1816-ban megérkezett a Schwarzenberg herceg által 1811-ben elletett Siglavy nevű saját tenyésztésű, de eredeti arab ősöktől származó arab mén, mint a hatodik eredeti lipicai törzs megalapítója. Az évszázadok történelmi viharaiban a ménes nem mindig folytathatta kívánatos, nyugodalmas életét. A különféle háborúkban az idegen kézre jutás félelme miatt a ménes többször kényszerült menekülésre. Több esetben evakuáltak hosszabb-rövidebb időre Magyarországra is, így pl. 1809-1815 között 6 évet élt a ménes Mezőhegyesen. Az 1815-ös visszavonuláskor Mezőhegyesen maradtak az alkatban, tömegben meglévő pluszvariánsok. A lipicai ló mezőhegyesi korszakában jelent meg a hetedik törzs, a gróf Bethlen Pál erdélyi ménesében született Incitato ivadékaiból. A nyolcadik törzs, a Tulipán a Jankovich-Bésán család Horvát-Szlavóniában fekvő terezováci birtokán született eredeti spanyol kancából. A Tulipánok főként a horvát és romániai ménesekben fedeztek, innen kerültek leszármazottaik révén a fajtába.
JELLEMZŐI
Több mint 400 éves tenyésztői múltja miatt meglehetősen konszolidált fajta, ennek ellenére az egyes országokban némi küllemi sajátosságok, különbözőségek tapasztalhatók. A lipicai fajta jellegzetessége a testtömeghez képest elég nagy kosfej, amely azonban nem durva. A romániai és horvát-országi tenyészetekben a fej profilvonala csak egész enyhén ívelt, inkább az egyenes fej az általános. Szemei nagyok, élénkek, értelmet mutatók. Feje inkább alacsony tűzésű. Nyaka ívelt, izmos, magas illesztésű. Ebből adódóan marjára ráborul gazdag izomzata, és a mar elmosódott. Háta közepesen hosszú, széles, jól izmolt, ennek ellenére gyakran puha. Ágyéka hosszú, széles, jól izmolt, erős, ezért jól kötött. Fara kifejezetten széles, igen jól izmolt, alma- vagy dinnyefar. Igás, hintós jellegének megfelelően szügye széles, feltűnően jól izmolt. Mellkasa inkább dongás, mint mély, ami maga után vonja lapockájának meredekségét. Ízületei, inai szárazak, szikárak, csontjai tiszták. Hátulsó lábai gyakran kardosak, és elől-hátul előfordul a kissé meredek csüd. Küllemi jellegéből adódóan mozgása nem túl térölelő, hanem igen akciós.
Méretei: marmagasság bottal: 152-162 cm, szalaggal: 163-171 cm, övméret: 185-197 cm, szárkörméret: 21- 23 cm. Színe általában szürke, de kisebb gyakorisággal előfordul a fekete, és a pej színváltozat is.
HASZNOSÍTÁSA
A barokk stílus klasszikus képviselője. Igen tanulékony, nagyon engedelmes, jó munkakészségű, kemény, ellenálló, nem túl nagy igényû fajta. Mozgása egyedülálló, ami ruganyosságában, akciósságban jut kifejezésre. Ausztriában a Bécsi Spanyoliskola kizárólag lipicai ménekkel mutatja be világhírű produkcióját. Magyarországon elsősorban fogatló, Abonyi Imre, Bárdos György, Lázár Vilmos fogathajtó világbajnokok mind lipicai lovakkal érték el sikereiket. A mai magyar fogathajtó válogatott mezőny 80 %-a lipicai lovakból áll. Különleges értéke, hogy 400 éve fajtatisztán tenyésztik. Az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstõl eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során. A Lipicai Lótenyésztők Világszövetsége (LIF) szerint lipicai lónak csak az tekinthetõ, amely apai oldalon a 6 klasszikus, valamint az Incitato és Tulipán törzsekbe tartozó, anyai oldalon pedig a 12 klasszikus kancacsaládra vagy a LIF által elfogadott egykori tradicionális ménesek kancacsaládjaira visszavezethető ősökkel rendelkezik. Ily módon a fajtát quasi zárt törzskönyvben tenyésztik.
ÁLLOMÁNYA
Magyarországi kancaállománya az utóbbi évtizedben megtöbbszöröződött, mára meghaladja a 400-at. A főménes a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság mintegy 80 kancával 15 kancacsaládot tart fenn és valamennyi törzset tenyészti, több jelentős állománnyal rendelkező magánménes is van. Európában jelentősebb ménesei - származási helyén a szlovéniai Lipizzán kívül - az ausztriai Piberben, a horvátországi Dakovoban, a romániai Fogarason és a szlovákiai Kistapolcsányban (Topolcsansky) vannak, de szinte valamennyi országban, sőt Európán kívül is vannak tenyésztői. Nemzetközi szervezete a LIF (Lipizzan Internationale Föderation), amely összehangolja a fajta nemzetközi tenyésztését és őrködik a tradíciók felett. Magyarországon elismert tenyésztő szervezete Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete.
|